Hogyan kerüljük el a válságot a házasságunkban?

Hogyan kerüljük el a válságot a házasságunkban?

 

A házassági válság általában akkor fordul elő, amikor szokatlan mennyiségű stressz vagy megoldatlan konfliktus kerül a házasságba, és a pár ezt nem tudja kezelni. Ennek eredményeként, düh, harag, elégedetlenség, frusztráció és a reménytelenség veszi át az irányítást a kapcsolat fölött. A pár általában folytatja a negatív kommunikációt egymás között, vagy már nem is beszélnek egymással, így a kapcsolat leáll. A házasság összeomlik. Itt kérik a legtöbben, hogy segítsen egy tanácsadó a válság kezelésében. Itt érezheti az egyik, vagy mindkét fél, hogy legyen vége a házasságának.

A házasság minden nap kihívásokkal néz szembe.

A válság minden olyan helyzet, amelyben az egyén tehetetlennek érzi magát és hatalmas szintű érzelmi kínt él meg.

Válságok képesek mélyen megsebezni az egyént, nem számít, hogy mi vagy ki okozza őket. Erre példa az a házasság, ahol megcsalás történt. Nincs annál nehezebb dolog, mint amikor szeret valakit és úgy érzi, kedvese árulja el.

Ha a válság bekövetkezett, vagy ha valamilyen probléma kezelhetetlenné vált, akkor ez egyfajta összeomlás érzetét keltheti. Az egész élete egy pillanat alatt megváltozhat.

De nézzük a pozitív oldalát, a válság vezethet a megoldáshoz. Ez lesz a híd, amely mozgásba hozza Önt és félretéve a fájdalmát lehet ez egy új kezdet.

A válság nem más, mint veszély és lehetőség, döntés és fordulópont.

A házassági válságban nyitottnak kell lenni mások segítségére. VAN REMÉNY.

Ha mindketten akarják, nem létezik lehetetlen.

 

Fontos lenne, hogy megtapasztalja az örömöt és a szépséget a kapcsolatában.

  1. A boldog párok a fontossági sorrendjükben legelőre mindig a házasságukat teszik, utána jöhet a munkájuk, a hobbijuk, a barátaik….

Mindannyiunk életében vannak “túlterhelt évszakok”, ahol túlórázni kell a munkahelyen, de a legboldogabb párok felfedezték, hogy nincs az a plusz pénzt, vagy extra munkahelyi elismerés, amelyért valaha érdemes feláldozni a boldogságot.

  1. Boldog párok nem hoznak sorsdöntő lépéseket egymás tudta nélkül.

A legboldogabb párok tudják, hogy minden döntésüket meg kell beszélni, kölcsönös tiszteletet mutatnak egymás felé, így bölcs döntéseket tudnak hozni.

  1. A boldog párok támogatják egymást, sosem hagyják a párjukat egyedül a nehéz helyzetekben.

Kéz a kézben vívják meg harcukat minden kihívással szemben, ilyen egyszerű.

  1. A boldog párok nem figyelnek azokra a baráti tanácsokra, amelyek a házasságot rombolják, vagy a válást dicsőítik.

Vegye körül magát olyan barátokkal, akik ösztönzik a házasság erősítésére.

  1. Boldog párok nem élik stresszben a családi életüket.

Az otthon biztonságos, a nyugalom oázisa mindazok számára, akik benne élnek.

  1. Boldog párok nem beszélnek tiszteletlenül egymással (még akkor sem, ha nem értenek egyet).

Boldog párok nem mindig értenek egyet, de mindig kimutatják, egymás iránti tiszteletüket. Ha nézeteltérés van a házasságban, ne feledje, hogy nem lesz a “győztes”, és a “vesztes”. Mindketten ugyanabban a csapatban vannak! Akár nyer vagy veszít a csapat, így együtt kell megoldást találni.

  1. Boldog párok nem használják a “válás”szót a saját szótárukban.

Ezek a párok nem azok, akiknek soha nem lett volna oka elválni. Ezek egyszerűen azok, akiknek az egymás iránti elkötelezettsége még mindig nagyobb, mint az oka, hogy kilépjenek a házasságukból. Vegye ki a kilépési stratégiákat a szótárából és máris erősebb és boldogabb a házassága. Ha a házasságukért küzdenek most, ne veszítsék el a reményt! A szerelem elkötelezettség, nem csak egy érzés.

  1. Ne feledje, hogy egy erős házasságban ritkán van két erős ember ugyanabban az időben. Vagy a férj, vagy a feleség felváltva erős az adott pillanatban, amikor a másik fél úgy érzi, gyenge.
  2. Szinte lehetetlen, egy erős házasság szex nélkül!
  3. A házasság nem 50-50, a válás 50-50. A házasságnak 100-100 kell lennie. Mindkét félnek bele kell tennie magát egy házasságba száz százalékig, hogy működjön.
  4. Ne akarja a gyermekét felhasználva működtetni a házasságát, mert a végén, amikor a gyermekük felnő, lesz egy üres fészek és egy üres házasság.
  5. Soha ne titkolózzon házasságában. A titoktartás a meghittség ellensége.
  6. Soha ne hazudjon társának. Ilyenkor szünetel a bizalom és bizalom az alapja az erős házasságnak.

  7. Ha már hibázott, alázatosan kérjen megbocsátást. Meg kell gyorsan mondani, hogy: „Tévedtem. Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg nekem.”
  8. Amikor a férje / felesége megtöri a bizalmat, és bocsánatot kér, ez elősegítheti a gyógyulást és megteremtheti a lehetőséget a bizalom újraépítéséhez. Ha úgy érzi, mondja ki: Bár nagyon megbántottál, de szeretlek. Megbocsátok.
  9. Legyen modell (példa értékű) a házasságuk gyermekeik számára. Modell az a fajta házasság, melyek révén a gyermekei fel akarnak nőni, hogy jó férjek/jó feleségek legyenek.
  10. Ne legyen a házastársa legnagyobb kritikusa. Legyen az, aki letörli a könnyeket, ne az, aki okozza őket.
  11. Védje házastársát mindenkor és minden helyen.

  12. Mindig viselje a jegygyűrűjét.
  13. Ne feledje, hogy a tökéletes házasság az, amikor két ember vigyáz egymásra és mindent megtesz a másik boldogságáért és ezt semmiért nem hajlandó feladni!

Ha úgy gondolja nem tudja leküzdeni a felmerülő problémákat, forduljon hozzám bizalommal!

Megosztom

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .